Peking, Sanghaj, Hong Kong

Sokszor eszembe jut hogy gyakrabban kéne bejegyzést írni, mert így mindig annyi esemény tolódik fel hogy regényhosszúságú lesz a beszámoló, és nincs ember a talpán aki ezt végigolvassa. Ennek ellenére töretlenül ütögetem a billentyűzetet, következzen hát a következő, eddigi legeseménydúsabb iromány.

A legfőbb oka annak hogy ilyen rég írtam bejegyzést az a honlapom készítése, napi több órát foglalkozom vele. Ennek megfelelően nagyon jól áll, a legtöbb városról már elkészült a feltérképezés, így reményeim szerint hamarosan sok utazni vágyó kalandornak tudok hasznos segítséget nyújtani. A honlapon nem csak az egyes városok látogatásához lesznek hasznos információk, hanem többek között útibeszámolók vagy lehetőségek ismertetése, melyekkel külföldön lehet hosszabb időt tölteni – ingyen. Terveim szerint szeptember végén - október elején debütál a honlap, de még sok a munka vele, hogy minőségi tartalommal tudjam feltölteni.

Az utolsó bejelentkezés óta sok helyen jártam, úgyhogy az átláthatóság jegyében most sorra veszem a helyszíneket és a főbb eseményeket. Indulás!

Peking

Mivel nyáron csak minden második héten kell dolgoznom, később pedig már nem lesz több szabadságom, úgy döntöttem ideje egy nagy utazásnak amíg lehet. Az eredeti cél Peking volt, de ahogy néztem a repjegyeket rájöttem hogy ugyanúgy jövök ki, ha egy sima retúrjegy helyett Sanghajt is útba ejtem. Hong Kongot is be kellett terveznem a végére, oda vízumügyintézés miatt kellett mennem. Napokig ment a számolgatás, végül megvettem a repjegyeket: augusztus 20-án délután érkezés Pekingbe, onnan 24-én késő este érkezés Sanghajba, onnan 27-én délután érkezés Hong Kongba, majd másnap, 28-án este vissza a szigetre. Ez kilenc nap alatt négy repülést jelent. A kilenc napból végül tizenegy lett mert nem hagyhattam el Hong Kongot, de erről később.

Természetesen az indulás sem ment zökkenőmentesen. A repülést megelőző napokban egy kisebb tájfun volt a szigeten, fújt a szél és esett az eső, Haikou-ban, a sziget fővárosában ahonnan a repülőnk  is ment, kajak-kenu versenyeket lehetett volna rendezni az utcán. Szerencsére szombatra szép idő lett, és időben indult a gépünk. A második sorscsapás az volt, hogy csütörtökön benyelte a bankkártyám az automata (nem először), így ott álltam pénz nélkül és kártya nélkül, két nappal indulás előtt. Szerencsére ez is megoldódott, elmentem a bankba hogy eltűnt a bankkártyám, és kaptam egy újat. Az utolsó probléma az volt, hogy nem készült el időben a vízumom amivel Hong Kongból tudok visszamenni, de azt mondták majd utánam küldik postán a hotelbe. Gondoltam ha a másik két probléma ilyen szépen megoldódott, akkor ezzel sem lesz gond. Tévedtem, ó mekkorát tévedtem.

Szombaton elindultunk tehát Lilivel a nagy utazásra, kibuszoztunk a vonatállomásra, elvonatoztunk Haikou-ba, repülőre szálltunk, és három és fél óra múlva már Pekingben voltunk.

Mi más, ha nem egy panda mutatná be a repülőn a biztonsági intézkedéseket

A reptéren kiváltottuk a tömegközlekedési kártyát, és seperc alatt beértünk a városba. Most először próbáltam ki az AirBnb-t, és egyáltalán nem okozott csalódást. A srác, akitől a lakást béreltük, angoltudásának hiányát lelkesedésével pótolta, és a hely is nagyon otthonos volt, két perc sétára a metrótól, ráadásul jobb árban, mint egy hotelszoba, egy hangulatos sikátorban, azaz hutong-ban.

Az első dolog ami megfogott Pekingben az az volt, hogy végre egy nagyvárosban lehettem. Négy hónapja élek ezen a szigeten, imádom a tengert, a kilátást, a nyugit meg mindent, de itt a legnagyobb bolt akkora mint egy Spar, és az emberek úgy néznek rám sokszor, mint egy ufóra. Jól esett végre egy hatalmas metropoliszban lenni, ahol van nyüzsgés, bármit meg tudok venni, amit akarok (na jó, ez túlzás), és a nyugalomból belecsöppentem egy többmilliós pezsgő városba (több ember él itt, mint Magyarországon összesen).

Első este megkerestük a Nemzeti Stadiont, másnéven a Madárfészket, amit a 2008-as pekingi olimpia szimbóluma. Mindenki mondta nekem hogy micsoda tömegre számíthatok, de a metrón teljesen elviselhető volt a zsúfoltság. Aztán megérkeztünk a Madárfészekhez. Nem számítottam rá hogy csak nekem jutott eszembe ide kijönni este, de arra sem, hogy annyi ember lesz még itt, mint Nándorfehérvár ostrománál. Szerencsére nagy volt a terület amin szét lehetett szóródni, jobbra a Madárfészek, balra a Vizeskocka, középen pedig hatalmas szökőkút terek, ahol a földből felcsapódó vízben játszottak gyerekek és felnőttek egyaránt. Már itt legalább háromszor megállítottak minket közös fotó céljából, pedig azért Pekingben nem olyan ritka a külföldi turista. Ennek ellenére a következő napokban olyan is volt, hogy sorba álltak nálunk. Úgy tűnik itt imádnak sorban állni az emberek. Ennek kapcsán megtanultam valamit Kínában: ahol nincs sor, ott nincs semmi látnivaló. Ha lenne, akkor állna ott legalább száz ember, hidd el.

Fürdő a Madárfészek árnyékában

A Vizeskocka

Este még útba ejtettük a nagy sétálóutcát, melynek neve Wangfujing, de ez csak villámlátogatás volt, tudtuk hogy később még úgyis visszajövünk.

Ha már szó esett a metróról: Pekingben a metró tiszta, gyors, könnyű rajta kiigazodni, minden ki van írva angolul, ráadásul olcsó, egész biztos hogy ez a leghatékonyabb közlekedési eszköz a városban.

Metrós biztonsági ember és harci ebe,

aki még a simogatástól is félt

Metrómegálló

Persze tömeg van a metrón is, de hát Peking

olyan tömeg nélkül, mint síelni hó nélkül

Menet közben reklámokat vetítenek a metróalagút falára, és a tévében

különböző műsorok mennek: híradó, receptműsor, kandikamera stb.

Másnap reggel kicsattanó energiával, az ágyból kipattanva indultunk útra, hogy megnézzük a Tiltott Várost és a Tiananmen teret, más néven Mennyei béke teret. Olyan optimisták voltunk, hogy azt hittük több látnivaló is belefér a napba. Hát lehet hogy van ilyen időszaka az évnek, de az biztos nem a nyári csúcsidőben van. Csak a Tiltott Város jegypénztárjáig egy-egy olyan ellenőrzésen és soron kellett átjutni, mintha valaki ingyen osztogatna pénzt, és mindenki oda akarna jutni. Mire bejutottunk úgy döntöttünk nézzük meg inkább a teret hátha az jobb mert itt az itteni tömeg brutális, de úgy tűnt Kína lakosságának fele is ezeket a programokat tervezte be mára, így újraütemeztük a napot. De legalább nem volt szmog, ahogy a további napokban sem igazán.

Mi az, ami mindig van a kínaiaknál? Esernyő. Mert vagy esik az eső, vagy süt a nap.

A lényeg hogy bele tudják nyomni az arcomba. És igen, ahogy a képen is látszik,

nagyjából mindenkinek van, és mivel a 90%-uk alacsonyabb mint én, ezért könnyen kikövetkeztethető milyen gyakran csapnak arcon a feltartott esernyő szélével

Első próbálkozásnál csak a Tiananmen torony (Mennyei béke kapuja) túloldaláig jutottunk

Mao Ce-tung mauzóleuma a Tiananmen téren

Délután megnéztük a Nyári Palotát, mely a kínai uralkodók pihenőhelye volt régen. Itt szerencsére nem voltak olyan sokan (azaz csak öt-hatmillióan), kellemesen lehetett sétálni a festői környezetben, és még egy kis csónakázás is belefért az emberi kéz alkotta Kunming-tavon.

Belépve a Nyári Palota bejáratán

Mint egy császár!

Néha hagyom hogy mások is utazzanak a hajómon

Régi kínai jacht

Igazi sárkány-hajó

Tizenhét lyukú híd (megszámoltam, nem hazudnak!)

Este tüzetesebben is bejártuk a Wangfujing utcát, főleg arra a részre koncentrálva, ahol mindenféle ínyencségeket lehet kapni, úgy mint sült skorpió, csótány, tengeri csillag, csikóhal és a többi. Én a sült skorpiót kóstoltam meg, de bevallom nem váltotta meg a világom.

Szerencsére az utca elején sincsenek még sokan

Esti látkép a Wangfujing utcában

Csikóhal, skorpió, tengeri csillag, mind sütésre várva

Ha kellőképpen lepukkant helyen laksz, egy ilyen

vacsorát te is össze tudsz vadászni magadnak

Mini kacsák

Nincs fotó

De igen, muhahaha!

(a kép közepén a nagy fekete állatok skorpiók)

Akciós diktátoros kártyák, csak most, csak itt

Ilyet már láttam korábban egy cikkben: a figura lényege hogy úgy nézzen

ki mintha hányna. Lehet venni olyat is ami a másik oldalán lyukas, abba

barna trutymót kell tölteni, gondolom nem szükséges részleteznem miért

Elmerültem a pekingi alvilágban (ez a játék amúgy nagyon menő volt,

be kellett kötnöm magam mert annyira mozgott mindenfele)

Lehet hogy ti találtátok fel a puskaport, az iránytűt, a

nyomtatást és a tűzijátékot, de a Rubik-kocka a miénk!

Hétfőn következett a legjobban várt program, a Nagy fal meglátogatása. Kínai ismerőseim tanácsára a Badaling falszakaszt választottuk, mely a legjobban karbantartott és a legnépszerűbb is ezáltal. A többi programhoz hasonlóan itt is jó alaposan utánanéztem mindennek, és tudtam hogy a vonatnál biztosabb megoldás a buszozás, mert míg az előbbi ritkán jár és kiszámíthatatlanul, addig a buszok folyamatosan mennek. Még jobbá tette a kirándulást, hogy csatlakozott hozzánk kedvenc középiskolai padtársam, Dóri, és barátja, akik pár hétig Pekingben voltak. Reggel találkoztunk a metrómegállónál, és felvillanyozva indultunk a buszmegálló felé. Felvillanyozódásunk addig tartott, amíg megláttuk az embertömegnek nevezett masszát, ami a buszra vár. Kínában nem úgy tolakodnak az emberek mint Magyarországon: nálunk megy az anyázás és a testi fenyítés is ha kellőképpen agresszív az ember, itt viszont ha betolakodsz akkor ügyes vagy, senki nem szól semmit. Bár az is lehet csak azért nem szólnak, mert tudják hogy úgysem értenék semmit. A lényeg hogy mi valahogy úgy értünk a buszmegállóhoz, hogy nem a sor végére, hanem a legelejére, a kordon elé kerültünk, így kapásból fel is szálltunk az első buszra. Otthon pofátlanság, itt leleményesség. Na jó, pofátlanság is, de bárki megértene aki látja azokat a sorokat.

Az egy-másfél órás út eseménytelen volt, leszámítva hogy olyan pozícióban ültem a földön, hogy a hátsóm totál lezsibbadt az út végére. De ez semmit sem számított, mert ott voltunk A FALNÁL! Ja, és még 125 millió másik ember is.

Vannak azok a képsorozatok, ahol az összetartozó fotók egyik fele azt mutatja mire számítasz, a másik pedig a valóságot. Ezekben a sorozatokban mindig benne van a kínai nagy fal, és nem véletlenül. Miután bementünk és elkezdtünk felfelé mászni, a szélesebb (2-3 méter) részeknél még csak volt annyi helyed, hogy megvakard az orrod, de a szűkebb átjáróknál, főleg az őrtornyoknál úgy éreztem magam mintha újra 2009 lenne, és a Prodigy koncert harmadik sorában küzdenék az életemért. Néha csak élő embertömegként sodródtam az árral, és sokadszor fogadtam meg, hogy nyáron soha többé nem megyek turistáskodni Kínában. Ennek volt köszönhető, hogy Dóriéktól sem tudtunk könnyes búcsút venni, leginkább úgy láttuk egymást utoljára, mintha a süllyedő Titanic roncsai között integetnénk egymásnak a sok mentőmellényes (ebben az esetben szelfibotos) ember között, miközben egyre távolabb sodródunk egymással.

Már távolról sem tűnt túl biztatónak a tömeg

Közelebb kerülve se lett jobb a helyzet, de mindent felülírt a lelkesedés

Tonhalak a nagy falnak nevezett konzervben

Természetesen ettől függetlenül a séta jó élmény volt, sokszor megállítottak minket közös fotóra, és a kilátás is szép volt, de mégsem járt át az a „hűha tényleg itt vagyunk a nagy falon” érzés. Nagyjából a 8. toronynál (a Badaling északi oldalán 12 van) többfelé ágazott az út; le lehetett menni siklóval, vissza lehetett sétálni az ösvényen a fal mellett a bejáratig, vagy tovább lehetett menni a falon. Mivel az ember nem jut el minden héten ide úgy döntöttünk tovább megyünk, de rossz lejárón sodort le minket a tömeg, így végül az ösvényen kötöttünk ki. Acélos elszántságomat azonban nem lehetett kikezdeni, ezért – szó szerint – átmásztam a nagy falon, és így visszajutottam a tervezett útvonalra.

Nem adjátok oda időben a vízumom?

Megoldom!

A következő rész minden addigi fáradságot megért: bár sokkal nagyobb kihívást jelentő lépcsők, emelkedők és lejtők következtek, de csak maréknyi ember maradt erre a szakaszra, a kilátás egyszerűen lélegzetelállító volt, és úgy éreztem olyat látok, ami miatt ilyen messzire jöttem otthonról. Felmásztunk az utolsó toronyig, ahol nem ült több mint 20 ember, mindenki köszöntött mindenkit hiszen tudtuk egymásról, hogy nagyon kemény menetelés volt ide eljutni. Folyt is a barátkozás nagyban, közös fotókat kértek orrvérzésig, ment a verseny ki mennyi idő alatt csinálta meg, nagyon jó volt fent a hangulat, hát még a látvány.

Hátunk mögött hagyjuk a tömeget

Ezen a részen már csak a legkitartóbbak másznak

És van is mit mászni

Néhol olyan meredek részek is voltak, hogy

négykézláb egyszerűbb lett volna felmászni

Új barátságok szövődtek, melyeknek a nyelvi problémák sem jelenthetnek akadályt

ÉS JOBB HA KINT IS MARADTOK!

Szerencsére nem kellett az egész utat visszafelé is megtenni ahhoz hogy kijussunk, pár perc visszaséta után volt egy újabb ösvény a kijáratig, ahol a szuvenírboltok mellett egy macipark is található.

Este úgy döntöttünk ideje kipróbálni az igazi pekingi kacsát, és szállásadónk, Zack tippjére felkerestük az egyik közeli éttermet. Meg sem lepődtem hogy itt is várni kell, de szerencsére hamar kaptunk asztalt. Az étterem gyönyörű volt, itthon minimum öltönyben és kisestélyiben mennének ide az emberek, de a kínaiak teljesen jól elvoltak a póló és rövidgatya kombinációban is, ahogy én is (mentségemre szóljon, hogy a bőröndbe már nem fért volna be még egy ünneplős ruhaszett is). Kétnaponta eszem kacsát itt a szigeten de ez teljesen másmilyen volt, konkrétan annyira finom, hogy a nagy fal után a második kedvenc élményem lett ez alatt a bő másfélhetes kirándulás alatt. A kiszolgálás is olyan volt mintha hercegi pár lennénk, az árak sem voltak elszállva és teljesen jóllaktam, csak ajánlani tudom a helyet annak, aki Pekingbe látogat.

Asztalra várva

A kacsaszelés rituáléja; nem csak feldarabolja, hanem nagyon

vékony szeleteket vág, és azokat szépen elrendezi egy tányéron

Miután megterítettek nekünk, egy pincér megmutatta hogyan kell helyesen 

tekercset készíteni (ezen a képen a már szépen felszelt kacsa is látható)

Az egyetlen ember Kínában, aki bal kézzel használja a pálcikát

Másnap egyből a Tiananmen térre mentünk, azon belül is Nemzeti Múzeumba. Tudtuk hogy sietnünk kell reggel, mert minden egyes másodperc késlekedéssel másfél ezer kínai áll be elénk a sorba (nem hivatalos becslés alapján). Mikor odaértünk már kígyózott a sor, de szerencsére a sor elején egy család közös fotót kért Lilivel, és amíg ők pózoltak én fapofával beálltam a helyükre. Valószínűleg addigra a család meg is unta a várakozást így senki sem akadt fent azon, hogy az ötfős kínai családot két európai fiatal váltja a sorban. Az első ellenőrzési ponton viszont rögtön ki akartak küldeni minket a sorból, mert hogy strandpapucsban vagyunk. Nem álltam neki magyarázni, hogy a kínaiak állandóan köpködnek, böfögnek, a férfiak félmeztelenül járkálnak a sörhasukat mutogatva, én pedig nem mehetek be egy múzeumba strandpapucsban 40 fokban. Ehelyett inkább a sorra mutogattam, érzékeltetve hogy mennyit vártam már (nem kellett tudnia hogy igaziból csak öt perce pofátlankodtam be). Ő továbbra is el akart küldeni, én továbbra sem hagytam magam, végül beletörődve intett hogy menjünk tovább. Ezt követően az összes biztonsági őr megtalált a sor további részein, én pedig a legkülönbözőbb trükköket vetettem be: nem értem amit mond / úgy teszek mintha nem hallanám és tovább sétálok / ráhagyom és tovább sétálok stb. Bejutva a múzeum elé gyorsan beálltam a legrövidebb jegypénztáros sorba, de onnan elküldtek hogy oda csak kínai személyigazolvánnyal lehet állni, meg amúgy is miért vagyok papucsban. Ekkor jött a biztonsági őrök főnöke, aki kedvesen megkért hogy kövessem, és elindult a múzeum mentén. Kicsit szomorú voltam hogy eddig eljutottam, biztos voltam benne hogy kivezet minket valami hátsó kijáraton, és menjünk a papucsunkkal a fenébe. Ehelyett a kígyózó sorok mellett bevitt egyenesen a múzeumba a főbejáraton, kihagyva a jegypénztáras hercehurcát, ránk mosolygott majd eltűnt. Tanulság: ha sokat kekeckedsz a biztonsági őrökkel és kitartó vagy, akkor bevisznek soron kívül. Bár inkább senki ne kövesse a példám mert felelősséget nem vállalok, ez mégiscsak Kína.

A múzeum érdekes volt, az őskortól kezdődően napjainkig sok minden érdekes dolgot lehet látni, javaslom meglátogatni ha erre jár az ember. Cipőben!

Ha mögöttünk helyezkedik el a Tiltott Város és szemben

Mao Ce-tung mauzóleuma, akkor bal kézre van a múzeum

Kés, villa, olló, ókori kínai kezébe való

Az agyaghadsereg eltévedt tagjai, akiket azóta is tejesdobozokon keresnek

Középen balról a másodikat szeretném, előtte mossuk is meg, köszönöm

Plágium!

Kész a házi, csak 12 év volt megírni

Ókori kínai Darth Vader sisakja és fénykardja

Az első fekete kínai

A "nagy" ember beszédet mond a képen

Afrikai szobrok egymást közt: Te sem érted mit keresünk itt?

A múzeum után következett egy még izgalmasabb program, az állatkert. Bár nem szeretem ha az állatokat be vannak zárva vagy rosszul tartják őket (a cirkuszokban egyenesen utálom), az állatkerteket nagyon szeretem. Mégis, a magyarországi színvonalas állatkertekhez képest a pekingi elég nagy csalódás volt. Gondozatlan kifutók, kevés állat, azok is szétszórva a park területén. Összességében elég nyomasztó volt, egy hatalmas felújítás ráférne a helyre. Ami miatt mégis érdemes volt idejönni azok a pandák, három bocs ("elnézést, elnézést, elnézést") várja a látogatókat.

Dumbó nézelődik

Papa mama gyerek elefántpopsi megvan, jöhet a szelfi

A kis víziló ennivaló volt, mindig csak arra volt ereje hogy egy picit felbukkanjon levegőért

Az egyetlen alkalom amikor a kínaiak megállnak a zebránál

A pandaház belülről

Észre sem veszi hogy ő a sztár

Mi legyen a mai ebéd? Bambusz!

Meg még több bambusz

A szerdai az utolsó napunk volt, de mivel a repülőnk csak este 8 után indult, így még sok minden belefért a napba. Épp ezért délelőtt újra elmentünk a Tiltott Városba, de ezúttal – miután edződtünk pár napot – nem kaptunk infarktust a sorok láttán, hanem megvettük a jegyet, és beléptünk oda, ahova régen csak a császárnak és udvarának lehet. A Tiltott Várost Palotamúzeumnak is hívják, de nem klasszikus múzeumként kell elképzelni: nincsenek benne kiállítási tárgyak, csak díszes kapukon megyünk át hogy nagy terekre jussunk, melyeket díszes épületek öveznek, hogy aztán a következő díszes kapun át bejussunk a következő díszes kertbe. Ennél azért természetesen többről szól a Tiltott Város, be lehet lesni a csarnokokba, például ahol a császár fogadta a követeket vagy ahol pihent. Vannak kisebb mellékutak, ahol a tömegtől elszakadva lehet sétálni, és a túra elején egy pár perc alatt bejárható, pici (igazi) múzeumot is találni.

A Tiananmen torony (azaz Mennyei béke kapuja) esti kivilágításban

(nekem nagyon karácsonyinak tűnik)

Könnyedén eljutunk a bejáratig, csak előtte sorba kell állni az

ellenőrzésnél a metróból ide, aztán átjutni a kapun a több ezer emberrel,

sorba állni jegyet venni, és hipp-hopp, már itt is vagyunk

Kis múzeum a nagy Palotamúzeumban

Keress a képen! (tényleg ott vagyok)

Itt ült a császár amikor fogadta a követeket és más uralkodókat

Nem tudom mi volt bent, annyira nem érdekelt hogy

átverekedjem magam egy élő kínai nagy falon

A Tiltott Város mentén, kívül már nagyobb a nyugalom

A Tiltott Város után még belefért az időnkbe egy Ég temploma látogatás, ez az a hely, ahova a császárok évente eljártak a jó termésért imádkozni.

Középen a márványút, ahol csak a császár közlekedhetett

Peking igazi metropolisz, és úgy gondolom Kína fővárosaként nem is kell ennél nyugatiasabbnak lennie. Pekingben sétálva megvan az az érzés az emberben hogy az igazi Kínában sétál, mégis egy fejlett és jól infrastruktúrált városban van. Bármikor szívesen visszamennék oda (kivéve nyáron!!). Ha az ember mégis egy modernebb városra vágyik, akkor irány Sanghaj.

Sanghaj

A gépünk este 11 óra után szállt le, és szerencsére rögtön találtunk egy éjszakai buszt, ami bevitt a városközpontba, így spórolva a taxiút egy részén. Azért csak egy részén, mert egy ponton muszáj volt taxiba ülni, hogy a pontos úticélunkhoz érjünk. Miután kiszálltunk az autóból még jó ideig kóvályogtunk a környéken, míg éjjel fél 1-1 körül meglett a szállás, és végre lepihentünk. A hely egy kis szálló volt, közös fürdővel (érdekes, a foglalásnál nem így emlékeztem rá), de annyira fáradtak voltunk már, hogy ez sem érdekelt minket. Lefeküdtünk aludni, hogy másnap legyen erőnk nyakunkba venni a várost.

Emlékszem milyen lelkesen ugrottunk ki az ágyból Pekingben az első reggel, és hogy nevetve szedtük a lépcsőket a metróban, míg a többi utas a mozgólépcsőn préselődött össze. Így több napnyi menetelés után mi is zombiként vonultunk már a többi emberrel, és álltunk be a sorba a mozgólépcsőnél, ezzel is spórolva az erőnket. Volt is mit spórolni, napi 18-20 km-eket simán lesétáltunk.

Sanghajban 10 perc sétára laktunk a metrótól, és első utunk a People’s Square-re vezetett. Ahogy feljöttünk a metróból és körülnéztünk akkor tudatosult bennem, hogy egy igazi világvárosban vagyunk, hatalmas felhőkarcolókkal és modern épületekkel. Így utólag egy átmenetnek mondanám Peking és Hong Kong között: fejlettebb és nyugatiasabb a város, de lakói ugyanolyan átlagos kínaiak, akikkel itt a szigeten is találkozom nap mint nap.

Tai chi-zó bácsi a People's Square-n

Pekinggel ellentétben itt kevesebb helyen volt angol kiírás

Akkora volt a forgalom, hogy a lámpa már nem is elég;

sok helyen volt rendőri irányítás is

A legkisebb is számít

Durva hely éjjel a People's Squre, nem szégyellik

magukat a fiatalok és zenélnek amikor kedvük tartja

Szobor és csípős paprika ültetvények, lehet a huligánokat tartják távol

"Ne firkáld össze a szobrot mert csípni fogja a lábad!"

Ezek sem az otthon megszokott saláták, főleg nem nem egy szupermarketben, mint itt

Pár perc bóklászás után megtaláltuk a téren a Shanghai Museum-ot, ami azon felül hogy ingyen volt, még egy hatalmas előnnyel rendelkezett: nem volt sor. Öt nap pekingi városnézés után ennek elmondhatatlanul örültem. A múzeum épülete nagyon tetszett, kívül-belül egyaránt, és maga a kiállítás sem volt olyan tömény, hogy az embernek már a harmadik terem után kezd melege lenni, és leütne valakit valamelyik ezeréves Ming vázával.

A múzeum jellegzetes épülete

Nemcsak kívülről, de belül is nagyon jól néz ki

Nem tudom miért, de nagyon tetszik ez a kupola

Tudom, ez eléggé klisés egy kínai múzeumban

Pózolj sárkányos vázával!

Ming és Csing korabeli pénzek

Pecsétek, azokból is a különleges fajták

Ókori szexviccek (nem biztos, nem teljesen értem a szöveget)

Ruhatár

Újabb ok, miért ne vigyél múzeumba

A múzeumlátogatás után a sétálóutcán leszálltunk a metróról és kigyalogoltunk a Bund-hoz, mely a Huangpo-folyó mentén elhelyezkedő folyóparti sétány, kedvelt helye a kínaiaknak és a turistáknak egyaránt. Maga a sétány annyira nem is nagy szám, inkább a látvány: a túloldalt hatalmas felhőkarcolókat látni, többek között a Gyöngy-, vagy más néven TV-tornyot (balra a három rózsaszín gömbbel), a World Financial Tower-t (ami úgy néz ki mint egy sörnyitó), valamint Kína legmagasabb, és egyben a világ második legmagasabb épületét, a Sanghai Tower-t.

Megvan a Buuuuund!

Kiálltam a képből

Mögöttem a három fő épület; hagymácska, sörnyitó, colos

A Bund és a nép

Kilátás a túloldalra a Bund-ról

Egy ideig távolról gyönyörködtünk benne, aztán meg akartuk nézni közelebbről, de metróállomás sehol nem volt a közelben, átúszni meg annyira nem tűnt jó ötletnek. Végül a legkézenfekvőbb megoldás jött szembe és komppal átmentünk a túloldalra, ahonnan pár perc séta után közelebbről is szemügyre tudtuk venni mindazt, amit eddig csak a túloldalon láttunk.

Hajókázás

A Sanghai Torony tövében

Tanácskoznak a nagyok

Metropolisz

A Gyöny-torony és én

Ilyen táskát szeretnék! (a rohamosztagosra gondolok, nem a retikülre)

Vagy egy ilyet (ez mondjuk már Hong Kong, de a

mondanivaló szempontjából ez most lényegtelen)

Találtunk egy Disney-boltot is, nem tett jót a költségvetésemnek.

Ha nem féltem volna hogy eltörik tuti veszek hármat

Emlékszem tavaly júniusban a párizsi Disney boltban álltam percekig és néztem újra

és újra a Star Wars VII. előzetesét. Ez most sem volt másképp, csak a város Sanghaj,

az aktuális film pedig a Star Wars: Rogue One

Ezt követően visszametróztunk Sanghaj sétálóutcájára, melynek neve Nanjing út, és 6 km-es hosszával a világ leghosszabb sétálóutcája (viszonyításképp: a párizsi Champs-Élysées „csak” 1,9 km). Számos modern üzlet, étterem, és egyéb látnivaló található itt. Pekingben már kiéltük a több hónapos gyorskaja elvonási tüneteinket, úgyhogy itt igyekeztünk rendes vacsorát keresni. Az utcában több food plaza is volt, ahol több emeleten keresztül mindenhol csak éttermek vannak, mindenféle választékban.

Nanjing út

Sok kínai szülőnél láttam ilyen gyerekpórázt (jutalomfalatot bezzeg nem)

A sétálóutcában találtunk egy kétemeletes m&m’s boltot, ahol hatalmas lelkierőre volt szükségem ahhoz, hogy ne vegyek meg konkrétan mindent. Mert az az igazság hogy nagyon tudok spórolni az apróságokon, de aztán mindig veszek valami baromságot, Sanghaj esetében például cipőre csatlakoztatható kereket, amivel séta helyett gurulni tudok az utcán (miééért??).

Kerüld el ha erre jársz! Pénztárcával be ne menj!

Az m&m's nagy fal, tele különböző fajta csokival

(Lili épp pózol valakinek a bal sarokban, csak a szokásos)

A metrók Pekinghez hasonlóan itt is tiszták és könnyen követhetőek, habár kicsit lassabbak; minden megállónál több másodpercet várni kell az ajtó becsukódása után hogy elinduljon a metró, és érkezésnél sem nyílik ki rögtön. Ez talán egy megállónál nem zavaró, de tizenötnél már percekben mérhető a különbség. Emellett itt nagyobb távolságok vannak két metrómegálló között mint Pekingben, ennek ellenére ez a legjobb megoldás a városban való közlekedéshez.

Várunk a metróra

Várakozásnál gyönyörűen beállnak a megfelelő helyre, de amint beér a metró és

nyílik az ajtó úgy özönlenek be - nem törődve a leszállókkal -, mintha nem lenne másnap

Sanghaji metró életkép

Vacsora után visszasétáltunk hogy megnézzük kivilágítva is a felhőkarcolókat, és így még szebb látványt nyújtottak mint napközben.

Este még kimostam pár ruhát kézzel, mert amikor elindultunk Hainanról nem volt arról szó, hogy nem tudok vasárnap haza menni, és nem úgy csomagoltam. Másnap leginkább csak bóklásztunk a városban, megnéztük a Jing’an templomot, végiggyalogoltuk a teljes sétálóutcát, és egyre jobban éreztük az elmúlt hét folyamatos menetelését. Az egyik plázában voltak kipróbálható masszázsfotelek, amik teljesen beburkolták az embert, konkrétan olyan érzés volt, mintha lassan magába szívna. Bele kellett feküdni, bedugni a kezet és a lábat a megfelelő helyekre, cserébe folyamatosan masszírozta a testem legkülönbözőbb részeit; a kezeim, lábaim, hátam, de még a fejem is. A székből kiszállva új erőre kaptam, de venni valószínűleg nem fogok (tekintve hogy nincs rá 10+ millió forintom).

Ha valaki esetleg kedvet kapott a vásárláshoz

Jing'an templom

Este direkt úgy értünk ki a Bund-ra hogy megnézzük ahogy felkapcsolják a felhőkarcolók világítását, ezután pedig hazafelé vettük az irányt, mert másnap, szombaton utaztunk tovább.

Most nem ugyanarról a sanghaji reptérről repültünk ahova érkeztünk, így lehetőségem volt kipróbálni valamit, ami nagyon tetszett amikor előzőleg olvastam róla. Kétségkívül nem a legolcsóbb megoldása a reptérre jutásnak (hiszen a 2-es metróval mindkét reptérre, sőt a legfontosabb nevezetességekhez is el lehet jutni), de szerettem volna kipróbálni a maglev vasútat, így a 4 yüanos metrózás helyett 50 yüanos vonatjegyet vettem. A maglev vasút elve hogy nem hagyományos síneken megy, hanem a mágnesességet kihasználva lebeg a sínek felett, ennek következtében nagyon gyorsan is tud haladni, konkrétan a 430 km/h-t is eléri. Olyan pályája van amit sehol nem szabad megtörni, így az autóutak felé épült. A reptérre 8 perc alatt kirepített, sokszor pedig olyan ferdén ment a vonat, hogy tiszta vidámpark érzés volt.

"A vonat nem vár..." - Főleg ha 430 km/h-val is tud menni

Elmélyülten élvezem a száguldást

A reptéren Lilivel könnyes búcsút vettünk, mert ő ment vissza Haikou-ba, én pedig mentem tovább Hong Kongba. Nekem a munkavízumom ügyintézése miatt kellett odamennem, és mint pekingi tartózkodásom alatt kiderült a vízumom nem készült el időben, így nem lehetett tudni meddig kell ott maradnom. Kínába nem mehettem vissza tehát lejárt vízummal, de Hong Kongban maradhattam, hiszen ez speciális közigazgatású város, és ide nem kell vízum.

Hong Kong

Azzal hogy nem az eredeti tervek szerint, vasárnap mentem haza Hong Kong-ból, már egyből buktam a vissza nem téríthető repjegyem árát, ami elég érzékenyen érintett, mert 50 ezer Ft-ról beszélünk. És akkor még nem költöttem plusz szállásra, étkezésre, ésatöbbi… Nyilván senki nem kezd el sajnálni, hogy szegény szerencsétlennek Hong Kong-ban kell lennie, de én nem így éltem meg a helyzetet. Ha a praktikus részét nézzük, a pénzemet szeretem jól beosztani, és ez a gikszer nagyon, nagyon sokba került nekem (ráadásul nem is az én hibámból). De amitől igazán rosszkedvem lett az az volt, hogy nem tudtam meddig kell ott lennem. Azt tudtam, hogy hétfőn találkozom egy ürgével aki intézi a vízumom, és leghamarabb kedden kapom vissza, tehát minimum két extra éjszaka. De nem lehettem benne biztos hogy elsőre megkapom, mert a kínaiak nagyon fontoskodóak és kötekedőek vízumügyintézés terén. Bizonytalan volt az egész, akár egy plusz hét is lehetett volna a dologból, és mivel senkit nem ismertem, nem volt nálam semmi csak a fotógépem és a hátizsákom tele ruhával (ami kb. 4 napra elég), nagyon elveszve éreztem magam. Összeírtam pár dolgot ami érdekel, de az Űrmúzeum és a Sztárok sétánya is le volt zárva felújítás miatt (meg sem lepődtem), sok érdekesség pedig vagy messze volt, vagy nagyon drága. Amennyire örültem Pekingben az első napon hogy végre egy nagyvárosban vagyok, annyira vágytam most vissza a kis szigetemre a tengerpartra, a kényelmes ágyamba.

De menjünk sorba, mert ettől függetlenül Hong Kong nagyon is megér egy kirándulást, sok mindenben különleges, kezdjük a szállással. A reptérről bebuszoztam egy emeletes busszal a belvárosba (itt minden busz emeletes, kivéve a minibuszok), a szállásom Kowloon-on, a szárazföldi részen volt, annak is a legfrekventáltabb részén. Kowloon fő utcája ugyanis a Nathan Road és én itt laktam, ráadásul pár perc sétára a Viktória-öböltől. A szállást nem volt könnyű megtalálni, de pár perc ténfergés után megtaláltam a liftet, amivel a 13. emeletre kellett felmennem, mint azt korábban megküldték e-mailben. Az épületbe négy oldalról is be lehetett jutni, és el lehet képzelni a tumultust, ha már a liftnél kordonok voltak, ráadásul a liftek nem is mindegyik emeleten álltak meg; volt ami csak a páros emeletekre ment, volt ami csak a páratlanokra, meg még volt többféle változat, az ember abba a sorba állt be, amelyik lift az ő emeletére vitte. Megtalálva a recepciót kaptam egy papírt rajta sorszámmal, majd amikor sorra kerültem és elintéztük az adminisztrációt, megmutatták a szobámat. Na már most Kowloon a világ legsűrűbben lakott része (bár még mindig sokkal jobbnak éreztem Pekinghez képest), és mivel a terület nem fog nőni, emberből viszont egyre több van, így a szállások mérete is elég kicsi. Szobakeresés közben a 4-7 m²-es szobák voltak az átlagosak, így tudtam, hogy egy doboxra számíthatok. Ennek ellenére VIP kiszolgálást kaptam, ugyanis a recepciós büszkén mondta, hogy az én szobámhoz ablak is jár! Ez konkrétan egy fél m²-es ablak volt, rálátással a két méterre szemben lévő másik miniablakra, de nem panaszkodom, szép szobát kaptam, nagyobbat mint reméltem.

Az épület belülről, a fotón kapásból benne van kb. 20 hostel részlete

Jobbra a fürdő-zuhanyzó másfél négyzetméteren, a többi része a

szobának nagyjából az ágy, de még TV is volt, egy szavam se lehet

Egy ilyen épületben millió hostel üzemel, nagyjából minden emeleten van három-négy. Bejelentkezel a recepción, megmondják melyik emelet melyik részére kell menni, és ott nyílik egy ajtó. Ott bejutsz egy folyosóra, és azon belül van sok-sok szoba, az egyik a tied. Senkinek se legyenek hiú ábrándjai ha ilyen helyen fog aludni: még az éjszaka közepén is nagy a ki-bejárkálás, füldugó ajánlott (tökéletesen hallani ahogy a szomszéd pisil, mert az ő WC-je közvetlenül az ágyad mellett van a fal másik oldalán), a szoba nem egy Hilton de még csak nem is 2 csillag, viszont az ár-értékarány jó, az elhelyezkedés pedig kiváló.

Rögtön első este el is sétáltam a Viktória-kikötőhöz, mely a világ egyik legforgalmasabb kikötője. Ameddig csak láttam magas épületek mindenfelé, ehhez képest Sanghaj falunak tűnt.

Kellemes időben minden este nagy tömeg van az öbölnél

Hong Kong Space Museum, könnyen felismerhető a planetárium gömb alakú épületéről

A Cimszácöü-óratorony

Kedvenc nevű üzletem

Csak szerintem vicces, hogy a pénzváltós csaj pólójára az van írva hogy HUF?

Nem ám fémből van az építőállvány, jó a bambusz is

Egyem a pofiját

Sok mindent megfigyeltem Hong Kongról az első napban, leginkább azt, hogy ez nem Kína. Szinte mindenki beszél angolul, nem köpköd az utcán, és tudja mi az a sorban állás (tehát Pekinggel és Sanghajjal ellentétben nem özönlenek be a metróba abban a pillanatban ahogy kinyílik az ajtó, hanem engedik hogy leszállj). A kínaiak szinte egyenlő számban képviselték magukat a többi nemzettel, és minden sarkon arabok próbáltak rám hamis órákat sózni. Bal oldali közlekedés van, amit az egész ott tartózkodás alatt nem sikerült megszoknom, mindig rossz felé néztem szét a járdáról. Egész éjjel nyüzsgött a város és sokkal jobban élveztem volna, ha nem lebeg előttem annak a lehetősége, hogy még másfél hétig itt kell lennem.

Másnap reggel vasárnap volt, és gondoltam ideje a városnézésnek. A délelőtti programnak az eltévedést választottam, és amikor már annyira elegem lett hogy nem restelltem volna taxira is költeni, akkor kiderült hogy nem úgy megy az. A kétirányú utak el vannak választva középen fallal vagy más kordonnal, így nem lehet csak úgy egyik irányból befordulni a másikba, tehát ha rossz irányba álltam, és a forgalom a Hong Kong sziget felé ment, akkor ott hiába magyaráztam a taxisofőrnek hogy én nem arra akarok menni. Hong Kong amúgy gazdag város, látszik az autókon is, de itt valamiért a taxik mind régiek voltak, ami nagyon tetszett.

Taxik

Itt lakik a kínai Sherlock Holmes

Hiába a feliratos segítség, párszor megpróbáltam elüttetni magam

A városban egyébként nagyon hasznos volt kiváltani az Octopus kártyát, ami nem csak a tömegközlekedési eszközökre, hanem többek között a taxiban, boltokban, éttermekben is használható volt. A tömegközlekedési kártyát amúgy mindhárom városban kiváltottam, sokkal gyorsabb és praktikusabb, mint állandóan sorban állni jegyvásárlásnál, főleg mert úgyis metróval közlekedünk a városban.

Szerencsére a világrekord népsűrűség nem a metrón mutatkozik meg

A másik két várossal (és nagyjából egész Kínával) ellentétben Hong Kongban

valóban megvárják amíg az ember leszáll a metróról, és csak utána szállnak be

Este megnéztem kivilágítva is a Viktória-kikötőt, valamint a 8 órakor kezdődött lézershowt ami Guinness-rekord, mint a világ leghosszabb állandó hang- és fényjátéka, majd megkerestem a Temple utcai éjszakai piacot.

Lézershow (a zenét képzeljük hozzá)

Több ilyen pad is várta azokat, akik megálltak egy

kicsit pihenni, és leültek vagy ledőltek volna

A Temple utcai éjszakai piac egyik vége

És a piac belülről (alkudni itt is lehet, sőt, kötelező!)

Másnap reggel találkoztam a vízumügyintéző ürgével az egyik metrómegállóban, akiről tudtam hogy beszél angolul, és hogy milyen papírokra van szüksége. Elég hamar kiderült hogy nincs nálam minden ami kell neki (pedig mindent vittem amit előzetesen kért), és hogy az angoltudása nagyjából egy tízszavas szókincsre korlátozódik. Vissza kellett mennem a hotelbe egy kis papírért, amit a reptéren adtak amikor megérkeztem Hong Kong-ba. Azt mondta enélkül nincs vízum, én meg imádkoztam hogy meglegyen, és szerencsére meg is találtam a szálláson. Nem voltam messze, fél óra alatt megjártam oda-vissza, és odaadtam neki a papírt. Akkor mondta hogy nem írtam kérvényt, hogy miért szeretnék Kínába menni. Eddigre már olyan ideges lettem, hogy azt fontolgattam megfojtom a csávót, de ez nem sokban segített volna elő a vízumszerzést. Így hát megbeszéltük hogy találkozunk másfél óra múlva, én pedig visszamentem hogy megírjam a levelet. Vicces, de a legnehezebb része a papírszerzés volt, kb. tíz helyre kellett bemennem mire szereztem üres fehér papírt. Késő délelőtt odaadtam neki mindent (újra), ő elvette a dokumentumokat, az útlevelem, és egy fotót (még jó hogy a lelkemre kötötték előzőleg hogy négy képet csináljak, kettőt fehér háttérrel, kettőt kékkel). Komolyan mondom, ne akarj vízumot Kínába.

Készül a fotó a vízumhoz, még Pekingben. Miután megkaptam az infót hogy két fehér

és két kék kép kell (jesszusom micsoda négyes alliteráció) azon tűnődtem ezt vajon hol fogom elintézi, mikor is öt perc múlva szembejött ez a hely. Persze azóta kiderült hogy sok hűhó volt

semmiért ennyi képet csinálni, de akkor nagyon örültem a szerencsémnek

Ezután nem volt más dolgom mint várni másnap délutánig, mikor is kiderült hogy kapok-e vízumot, és ez esetben azonnal megyek vissza a szigetre, vagy elkaszálták a kérvényem és malmozhatok tovább Hong Kongban. A várakozással töltött bő egy napban azért nem végig a szobában depiztem, megnéztem a Sztárok kertjét (apró kárpótlás a Sztárok sétányával szemben), sétálgattam a Tsim Sha Tsui Promenade-on, és átkompoztam Hong Kong szigetére is.

Kowloon Park

Nagyobb a kezem mint Jet Li-nek! (Sztárok kertje)

Na gyere ha mersz!

Életkép az Űrmúzeum előtt

Csillag komp (a székek támlája előre-hátra tolható volt,

attól függően hogy merre van a menetirány)

Már Hong Kong szigetén (távolban a Hong Kong Convention and Exhibition Centre)

A szigeten van villamos is, mely a buszhoz hasonlóan

emeletes, és már több mint száz éve üzemel

A szigetre a Victoria-Csúcs miatt mentem, ahova a PeakTram-mel lehet feljutni, ez leginkább a mi fogaskerekűnkre hasonlít. Már a sorban állás is remek élmény volt, kiálltam egy sort, akkor kaptam egy kártyát amivel átmehettem az úttest másik oldalára, ott igazoltam a kártyával hogy már kiálltam egy sort, így beállhattam a jegypénztáros sorba.

Errefelé még a sorban állás sem olyan mint máshol

Ezzel a kártyával állhattam be a jegypénztárhoz az út másik odalán

A csúcsra pár perc alatt felvitt a jármű, sokszor olyan meredeken mentünk, hogy azt hittem ennyi volt, a szerkezet végül megadja magát a túlerőnek, és visszazuhanok a mélybe a sok kínaival. Szerencsére nem így történt, így lehetőségem volt fentről megcsodálni a kilátást. Ezen kívül sok üzlet, étterem, és kisebb múzeum is található fent.

Miután megvettem a jegyet, de még nem tudtam beszállni a Peak Tram-be,

a köztes folyosón egy kis múzeum mentén várakoztunk

És már itt is van

Kicsit csalok az időrendiséggel, ez már lefelé készült

Kilátás nappal

Viaszmúzeum fent a csúcson

3D interaktív kiállítás

Ha bárkinek kétsége lett volna: a Forrest Gump-ból ismert Bubba Gump

étterem valóban létezik, többek között Hong Kongban a Viktória-csúcson

Ha egyszer nagy leszek...

A 60x optikai zoom-mal messzebbre látni, bibibííí

Megérte fent megvárni az estét

Miután lejöttem a VIktória-csúcsról megkerestem a közelben lévő Lan Kwai Fong-ot, mely az éjszakai élet központja, sok bár és étterem található itt, közel a Central metrómegállóhoz.

Lan Kwai Fong

Kettőt fizetsz, egyet kapsz, hülyének is megéri

Másnap kijelentkeztem a szállódából, és az összes cuccommal a hátamon útra keltem, hogy meglátogassam kedvenc ovisomat, Bellát, aki Hong Kong szigetén él. Bár csak két hétig volt a csoport tagja, nagyon a szívemhez nőtt, valószínűleg mert nagyon okos és mert mindketten imádjuk a dínókat. Ha tudtam volna milyen szép helyen lakik fel sem megyek a Viktória-Csúcsra, ugyanaz volt a látvány. Volt már szerencsém ötcsillagos hotelben lakni, de ehhez a lakáshoz képest az csak vidéki panzió volt. Két órát játszottunk, utána ő ment az iskolaelőkészítőbe, én pedig vissza Kowloon-ra.

Ezt a kilátást én is meg tudnám szokni

Dínórajzolásra felkészültünk

Eddigre már mindent egy lapra tettem fel, és a fejemben pörgettem a lehetőségeket. Nem volt szállásom, nem volt váltóruhám, és már nem volt türelmem se. Elmetróztam a találkozási pontra, és vártam a vízumos csávóra. Nincsenek rá szavak mennyire megkönnyebbültem mikor megkaptam a vízumom, még akkor is – és itt jön a szokásos kínai csavar – ha csak 14 napra. Mert hogy időközben kiderült hogy mégsem a munkavízumot kapom, nem ám, azt majd elintézzük ha visszamegyek, csak ez az információ valahogy nem jutott el hozzám. Pedig akkor nem így szerveztem volna az utat, és nem kéne keseregnem mennyi pénzt költöttem el feleslegesen. Kezemben a vízummal azon nyomban megvettem a repjegyem az esti repülőre vissza Haikou-ra, és már süvítettem is a reptér felé az emeletes buszon, ahol felül az első sorban élveztem a kilátást.

Úton a reptérre

Természetesen a gép késve indult, ezért nem értem el az utolsó vonatot Haikou-n, így nem tudtam hazamenni, és még mindig volt köztem és az ágyam között majdnem 200 km. A leglogikusabb az lett volna ha egy éjszakát a reptérhez közeli szállodában alszom, de már annyira haza akartam menni, hogy ezt nem tudtam megtenni. A taxisok 600 yüanért vittek volna haza ami nagyon sok, én meg annyira eltökélt voltam, hogy elindultam gyalog, nem tudom mire számítottam, csak menni akartam. Végül találtam egy autóst, aki a taxis ár feléért elvitt, ami még mindig baromi sok, de őszintén megmondom, már csak haza akartam kerülni, és mikor sikerült, akkor elmondhatatlanul boldog voltam.

A kiránduláshoz kapcsolódóan álljon itt most néhány ruha, amit az út során láttam.

Ez Sanghajban készült, ahol ugye egész Kínához hasonlóan be van tiltva a

facebook, de azért akad egy bátor legény a gáton, aki dacol az elnyomással.

Persze a kék színt azért a kínai nemzet piros színére cserélte

Felhívás keringőre?

Akinek nem INKE ne vegye magára

A kreativitás nem ismer határokat

Hainan

Kicsit visszafele megyek a történetmesélésben, mert Hong Kongból csak négy napja értem vissza, de előtte is sok idő eltelt a szigeten az új bejegyzés óta.

Sok minden egetrengető izgalom nem történt, volt egy nagyobb tájfun még júliusban, akkor kicsit beázott a lakás, pedig olyan a fekvése, hogy esőben még az erkély sem lesz vizes, most mégis vizespálya lett a nappaliban.

Valami közeleg...

Már a bejáratnál is úszni kell

A minionok is kidőltek

Csak az óriás bírta, de őt nagyon kikötötték előzőleg

Munkában a KKK (Kárelhárító Kertész Kommandó)

Az új Baywatch-os fotóimnak egyelőre várniuk kell

Egyik nap egy tengerparti séta során találtunk egy rákocskát beakadva egy halászhálóba, és mivel semmi éleset nem találtam, hazafutottam a körömvágó ollómért. Négy km és 25 perc múlva már nagyban folyt a mentőexpedíció, a rákocska pedig élvezte szabadságát.

Jól belegabalyodott szegény fickó

Már majdnem kész!

Még az ollóinkat is összeérintettük

A szabadság édes íze

Próbálom összeilleszteni a magyar konyhát az ázsiaival, legújabb kísérletem a pörköltes szusi volt.

Előkészületek

Piros Arany és wasabi a husi alatt

Nagyon finom lett, de a rizspálinka elhagyható (sőt)

Még egy próbálkozás: tintahalas zöldséges tészta

Néztem az olimpiát is, bár rejtélyes okokból a kínai tévé valamiért a kínai, és nem a magyar versenyzőkre koncentrált.

Már korábban szót ejtettem Belláról, a lesifotókon látszik mekkora hódolóra tettem szert személyében.

Tanulunk

Egy percre sem tágított mellőlem

Bár most nincs sok gyerek, de azért mindig kitalálunk valamit hogy ne unatkozzunk (olyan megoldásokat szoktam keresni, ahol nem áll fent a veszélye annak, hogy megölik egymást).

Mr. Gentleman

Kedvenc képem, azt hinné az ember hogy beállított, pedig nem

Én is szeretnék ilyen pólót!!

Első próbálkozások az evőpálcikával

Nem is tudtam hogy van Breaking Bad lego

Az alvó gyerek a jó gyerek

Valaki nagyon büszke

Yo, tesó!

A kisfiú neve Tiger, így ez egy T betű. Más is hitte

rajtam kívül hogy a Stonehenge részlete?

Megtanítottam nekik a waltz alapjait

Hagyjál, nem vagyok itt!

Ismerkedés a formákkal

Fekvőtámasz kísérletek

Sosem állítottam hogy én már nem vagyok gyerek

Csapatépítő az oviban

Ha nem dolgozom vagy a honlapom csinálom, szerencsére azért akkor is van lehetőségem elverni a maradék szabadidőmet.

A tengerparti sétáknál mindig sok szép helyet és érdekes állatot lehet találni

Több hónap után eljutottam moziba is, kínai nyelvű film,

de angol (és kínai) felirattal, valamiért kizárólag 3D-ben

Főszerepben az egyik kedvenc színészem, Jackie Chan, aki 62 évesen is

zseniális, megérdemli a tiszteletbeli Oscar-díjat amit most fog kapni!

Lett egy (az eddigiekhez képest)  normális gép a kondiban, ami alapjáraton nem lenne hírérték,

de minden alkalommal amikor lemegyek edzeni szét van esve, mert ha elrontják nem tudják megcsinálni. Már mindig úgy megyek le, hogy tudom hogy szánnom kell pár percet arra hogy megjavítsam a gépet (van rajta több mint egy tucat csiga, nem egyszerű)

A következő időszakban a szabadidőm továbbra is a honlap szerkesztésével fog telni, ezen felül a munkavízum körüli hercehurcán lesz még mit izgulnom. Remélem a következő bejegyzésre már kész lesz mindkettő :)