Sanya - ahol olyan hófehér a homok, hogy Hawaii-ra is innen viszik

A legutóbbi bejegyzés óta több jó dolog is történt. Mindenképp elsőként emelném ki, hogy megérkezett Lili, akit egyből olyan sziporkákkal fogadtam, mint például hogy remélem nem háttal ült a repülőn. Jöttére olyan alaposan kitakarítottam a lakást, mintha egy tömeggyilkosság bizonyítékait próbálnám eltüntetni, akár a padlóról is lehetett volna enni (bár az Kínában nem kuriózum, inkább elvárás, nemsokára újra kitérek rá). Annak, hogy az agglegénylakásom mostantól se nem agg, se nem legény, pár nap után elég szembeszökő jelei voltak. Többek között annyi cipő, szandál és papucs jelent meg az előszobában, hogy nyithatnék egy saját outlet-et a bejárati ajtóban. Körömlakkból annyit találok lépten-nyomon a lakásban, hogy minden nap más színűre tudná festeni a körmeit. Az összeset, külön-külön.

Ha valakinek esetleg van ismerőse Kínában,

nyugodtan küldje ide egy kis manikűrre

Amióta Lilivel sétálok az utcán már inkább vele akarnak közös fotókat készíteni, cserébe megismerkedtünk a „cseszd meg hogy te is itt vagy” pillantással, ahogy ő nevezi. Ez az a nézés amikor rám mosolyognak a lányok az utcán, aztán észreveszik hogy ő is ott van, és a mosoly átmegy a fent nevezett pillantásba, amit már neki szánnak. Mindenesetre nagyon örülök hogy itt van, és mostantól a kalandok egyes szám első személy helyett többes szám első személyben folytatódnak.

Hajrá magyarok!

Mivel most megint voltak szabad heteim, úgy döntöttünk kár lenne nem kihasználni, hiszen szeptembertől csak a hétvégék lesznek munka nélkül töltve. Sanya-n – vagy ahogy még hívják, a kínai Hawaii-on ­– nagyon sok olyan hely van, amit otthon milliószor ronggyá néztem az interneten, és alig vártam, hogy élőben is lássam, így elkezdtem szervezni egy háromnapos hosszúhétvégét. Foglaltam szállást, Jade (a főnököm: lásd korábbi bejegyzések) segített online befizetni egy kétnapos túrára, megvettem a vonatjegyeket, és egy verőfényes péntek reggel útnak indultunk.

Kibuszoztunk a vonatállomásra, ahol nem kínaiként két lehetőséged van: vagy beállsz a sorba és megveszed a jegyed, vagy már megvetted a jegyed online (én így jártam el), ebben az esetben szintén beállsz a sorba, megmondod a foglalási számod a pult mögött ülőnek, átnyújtod az útleveled is és megkapod a jegyed. Ezután következik a váró, miután ellenőrizték a jegyed, az útleveled, és átvilágították a cuccaid. A vonathoz elektronikus kapukon jutsz át a váróból, ahol bedugod a vonatjegyed, és a célállomáson ugyanúgy jössz ki. Visszakanyarodva az induláshoz, mivel én nem őslakos vagyok, beálltam a sorba hogy kiváltsam a jegyem. A probléma csak az volt, hogy a ránézésre harminc perces sor nem az én tíz perc múlva induló vonatomra volt tervezve. Aki úgy gondolja hogy az ázsiaiak tolakodnak az még nem látott engem, úgyhogy végül elértük a vonatot. Azon kívül hogy 200 km/h felett mennek nagyon szépek és tiszták belül, valamint eligazodni is könnyű az állomáson és a vonaton.

Generációk a vonaton

Örömmel láttam viszont a kedvenc sanya-i épületeim

Sanya-ba érkezve hamar megtaláltuk a szállást, amihez egy meredek (és amikor azt mondom meredek, akkor arra gondolok hogy nagyon MEREDEK) emelkedőn kellett felmenni. Aranyos kis hostel volt, jópofa design-nal, és kedves, angolul beszélő dolgozóval. Elfoglaltuk az előzetesen foglalt „deluxe nászutas lakosztályt”, ami deluxe-nak nem volt deluxe, a lakosztályt sem így képzelem, de az biztos, hogy nászutas volt. Panaszkodni ugyanakkor nincs okom, mert hatalmas volt a szoba, tartozott hozzá egy nagy erkély, és az ár-érték arány fantasztikus volt.

Mivel a gyerekekkel Shaun the sheep-et szoktunk nézni,

ennek a díszítésnek különösen örültem

Lent a bejáratnál

Nászutas szoba - ehhez nem kell semmit hozzáfűzni :P

Minek szednék le a karácsonyi dekorációt, úgyis ki kell tenni újra

(ilyet nem először láttam itt Sanya-n)

Aki utazott már velem az tudja, hogy nem vagyok az a szállodában üldögélő típus, igyekszem minél több programot kihozni az időnkből, ha már egyszer ott vagyok. Ennek megfelelően negyedóra szobanézegetés és pihenés után indultunk is megnézni a Yanoda esőerdőt, ami a legnagyobb a maga nemében a szigeten. Mivel busz nem jár oda, a hostel-t vezető barátunk (olyan körülményes így leírni, nevezzük Misinek) hívott nekünk autót, hogy elvigyen oda. Bár ez nem pontosan az a cég volt csak hasonló, de Kínában működik és virágzik az Uber, egyelőre hét városban.

Én tényleg igyekszem mindig a dolgok jó oldalát nézni, így amikor beütött a napi gikszer, azzal biztattam magam, hogy minden blogíró hőssel történik valami nem várt bonyodalom, amit meg kell oldania. Akkor még nem tudtam, hogy velem mindegyik nap lesz egy ilyen.

Nagyjából 40 perc autókázás után megérkeztünk az úticélunkhoz, legalábbis ahhoz az úticélhoz, amiről sofőrünk azt gondolta, hogy oda tartunk. Valamit magyarázott hogy érdekel-e minket egy táncbemutató (ezt persze képekkel és kézzel-lábbal, mert angolul semmit nem tudott), nem értettem miért van táncbemutató egy esőerdőben, ez kellett volna legyen az első gyanús jel. Mindenesetre megérkeztünk Binglanggu-ba, ami mindössze pár kilométerre van az esőerdőtől. De attól még nem lesz belőle esőerdő. Gyanús volt az egész, rá is kérdeztem: Ez biztos a Yanoda? 是 是 是, azaz igen igen igen„. Pedig nem nem nem az volt. Megvette velünk a jegyet, beküldött a kapun, és már el is tűnt, mint a fizetés hónap végén. Álltam bent, néztem a hatalmas képeket a túra bevezető szakaszán az ősi kínai népcsoportokról, és kezdtem megvilágosodni, hogy totál rossz helyen vagyunk. Ez is érdekel, nem tagadom, de nem hagyom hogy ilyen közel most már bármi visszatartson az esőerdőmtől. A következő bő félórában több ember bevonásával, a sofőrünk visszarángatásával, és némi erőszakos rámenőséggel sikerült visszaváltanom a jegyeink árának nagy részét. A különbözetet amit nem kaptunk vissza azt a Yanoda esőerdős (az igazi) jegyárban kifizette nekünk a sofőr, ha már miatta volt az egész, így nagyjából nullásra jött ki a kitérő. Ez volt az első napi akadály, amit a sors gördített elénk.

Az esőerdő fantasztikus volt, legalább 15-16 kilométert gyalogoltuk benne, és sokszor sikerült olyan helyet találni, ahol egy kínai sem volt, mert sokat kellett hozzá lépcsőzni. Bear Grylls-ből csak két részt láttam, ami kevés hogy túléljek az esőerdőben, de szerencsére nem vesztünk el. Busszal vittek fel egy magaslati részre, ami a séta kezdőpontja és egyben egy kilátó is volt. A bejáratnál kaptam egy készüléket és egy fülhallgatót, ami angolul csiripelt a fülembe, de inkább zsebre vágtam és csak nézelődtem. Nagyon-nagyon örültem hogy végül eljöttünk ide, régi nagy álmom vált valóra.

Panoráma fentről

A dzsungel mélyén

Aye aye captain!

A Boldogság hídon

Banáncserje

Szinte vártam, hogy egy Brachiosaurus kidugja a fejét (de sajnos nem történt meg)

Beolvadó őslakos

Ezek az ágak nem számoltak a kínaiaknál magasabb turistákkal

Út az ismeretlenbe

Fotózkodj pávával

A madarak nagyon rázták valami rap muzsikára, amit csak ők hallottak

Átérve a hídon hirtelen két oldalról megráncigálták

a fülem és már ment is a fotó, amit kifelé megkaptam

Kicsit sajnáltuk, hogy a Binglanggu-s kitérő miatt elvesztegettünk egy órát, de közel négy óra, meglehetősen fülledt séta után úgy gondoltuk ez is bőven elég. Misi hívott nekünk egy másik „Uber-es” autót, aminek a vezetője nagyon szeretett volna barátkozni, így felhívta a barátját telefonon, kihangosította, és ő tolmácsolt nekünk angolul.

A taxiban

A szállásra visszaérve elmentünk sétálni, fürödtünk egyet a Dadonghai-öbölnél, ahol a szállásunk volt (itt a szigeten mindig fürdőruhában megyek mindenhova, ki tudja mikor lehet csobbanni egyet), felfedeztük az esti várost, vacsoráztunk, és készültünk a következő napra, ami már a Jade által online foglalt kétszer egynapos kirándulás első állomása.

Éjszakai élet, lelkes matróz-pincérekkel

A tereken, parkokban éjjel is táncolnak, vagy közösen tornáznak,

mert ilyenkor már nincs olyan meleg

Utcai étterem, mindenhol ilyenbe botlik az ember

Gagyidas cipő oké, Nika táska még esetleg, de ez már túl megy minden határon

Buddha-gyümölcs

Másnap reggel 8:50-kor volt találkozó az Ananász épület (ugyancsak lásd: első bejegyzés) buszmegállója előtt, ami kényelmes sétával 20 percre volt a szállásunktól. Ekkor kezdődött menetrendszerűen a második napi probléma. A megadott rendszámú buszt sehol sem láttuk, közben néha kaptam 1-2 kínai sms-t hogy mit kéne csinálni, de hát köszi. Jade segítségével és a forródróttal kb. 20-25 perccel később vett fel minket a kisbusz, ami tovább vitt a rendes buszhoz, de addig azért átkoztam rendesen a kínaiakat és a szervezőkészségüket. A busznál kedves fogadtatásra találtunk egy párnál, a férfi egész jól beszélt angolul, nagyjából tizenöt szóból állt a szókincse. Ragaszkodtak hozzá, hogy a buszon előttük üljünk, és még egy mondatot is lefordított a telefonjával nekem kínairól angolra lelkesedése jeléül. Odanyújtotta nekem az üléseken keresztül a telefont, rajta az alábbi szöveggel: „Today we play together”, azaz ma együtt játszunk. Mindeközben mindketten úgy mosolyogtak rám, hogy nem tudtam eldönteni hogy közös búvárkodásra vagy swingerre gondoltak. Mindenesetre mondtam Lilinek, hogy rázzuk le őket amilyen hamar csak tudjuk. Szegény a nap végén a visszainduláskor nagyon szomorúan nézett rám amiért egész nap ignoráltam, biztos már betárazott Dulix-ból.

Mindig is szerettem volna tagja lenni egy csapat ázsiai turistának,

akik egy zászlós idegenvezetőt követnek és hétmillió képet csinálnak

Azt hiszem ez a szigetet demonstrálta, de a kínai nyelvtudásom

alapján az is lehet hogy egy vakbél műtétet illusztrált

A buszút végén megkaptuk a retúr hajójegyünk, és egy újabb rövid utazás után a hullámok hátán megérkeztünk a szigetre, amiről elsőre a Jurassic World jutott eszébe mindkettőnknek. Flyboard-osok, halak, búvárok, millió ember, ahogy megérkezel a pici szigetre.

Flyboard-os Pókember ruhában

Azt se tudja az ember merre induljon, mi balra mentünk (bármennyire is nem tudományos a megfogalmazás). Egy pici állatkertbe botlottunk, kígyókkal, pár papagájjal, alpakákkal ÉS két kicsi, ennivaló tigriskölyökkel. Percekig néztük ahogy egymással birkóznak, és amikor végre rászántuk magunkat hogy tovább menjünk, akkor láttuk meg fél méterrel odébb a közös fotó lehetőségét. Életem legjobban elköltött 55 yüan-ja volt, amiért cserébe simogathattam és puszilgathattam egy apró tigrist, aki nagyon nagyon puha és picit büdöske volt.

Jurassic World feeling, csak Velociraptorok helyett kistigrisek

Mint egy boldog család

Megpusziltam, ő pedig hálából az életemre tört

"Ne piszkálj evés közben!"

Szegénykék már rég beletörődtek a sorsukba (később jöttem rá,

hogy lehet hogy ez egy Miami Vice reprodukció)

A szigeten számos vízisportot ki lehet próbálni; búvárkodás, szörf, jet ski, banánszörfözés, motorcsónakos ejtőernyőzés, és így tovább. A háromnapos keretbe nem fért bele ilyen program, de azzal is remekül elvoltunk, hogy körbesétáltuk a szigetet, fürödtünk a gyönyörű tengerben, és csináltunk millió fotót. Nagyon sokat dobott a barna színemen és a jókedvemen a nap, így elégedetten és a második napi - szintén nagyjából 16-17 km - kimerítő séta miatt fáradtan hajóztunk vissza.

Addjá' kókuszt!

A kínai orvostudomány jelenleg itt tart a transzvesztita műtétekkel

Hogyan legyen a hajunkban vörösalga három napig

Szelektív kuka újrahasznosított jet ski-ből

Szerelem híd

FÖLD!

Egy pár a sok közül, aki a szigeten fotózkodott. A legtöbbnek az arcára

volt írva hogy utálja az egészet, valószínűleg nem számoltak azzal, hogy

egy trópusi szigeten hat réteg ruhában felmerülhet egy csekély izzadás

 De van aki még így is aranyosan pózol, mikor meglátja hogy fotózom

A kínaiaknál mindig van esernyő, mert vagy esik az eső,

vagy tűz a nap, vagy épp mert hatalmas Mary Poppins fanok

A visszaúton

Nem csak mi dőltünk ki a csoportból

Még otthon megkértem Jade-t, hogy írja le a nagy tengeri herkentyűs helyet ahol legutóbb velük ettem, és oda mentünk este vacsorázni. Egyrészt mert ezt már nagyon rég megígértem Lilinek, másrészt mert ezekben a napokban léptem át azt a határt, ami a legtöbbet külföldön töltött időm volt (itt arra gondolok, amikor 2013-ban Törökországban laktam). A piacon kiválasztottuk az állatokat, és én valamiért abban a tévhitben voltam, hogy mielőtt a zacsiba kerül véget vetnek szenvedéseiknek. Sajnos nem így volt, így az egyre bővülő vacsora ugrált, csípett és mocorgott a kezünkben.

Már a bejáraton is látszik, hogy egy jó helyre jövünk

"Hmm, 2016-os kagyló, jó évjárat..."

Mikor befejeztük a válogatást választottunk egy éttermet a piac mellett, ahol elkészítették a kagylót, rákot, polipot, osztrigát, halat (és valamit aminek nem tudom a nevét). Ha valami pakolás közben leesett a földre, az eladó élt a nemzetközi hárommásodperces szabállyal, és úgy dobta be a zacsiba a koszos földről felszedett tintahalat (tényleg, azt is ettünk), mintha mi sem történt volna. A pincér nem beszélt angolul, így megint a telefonos segítség volt a megoldás. Ezúttal a telefon túloldalán lévő is elég erősen törte az angolt, így csak abban sikerült dűlőre jutnunk, hogy csípős legyen. Hát, olyan csípős lett, hogy még Süsü is megkönnyezte volna. Ettől függetlenül elképesztően finom volt, a mennyiség egy kisebb általános iskolás osztálynak is elég lett volna, de becsülettel kivégeztük. A kínaiak mindig sokat rendelnek és aztán a felét ott hagyják, én ezt nagyon nem szeretem. Amit kérek azt mindig próbálom megenni, kivéve persze ha menet közben kiderül, hogy olyan az íze, hogy inkább fürdök a Gangeszben mosásnapon minthogy megegyem.

Telefonos egyeztetés a rendelésről egy

a múlt századból itt maradt téglaphone-nal

Ha ezt végigeszed allergiás tünetek nélkül, akkor onnantól semmitől nem kell félned

Mire végeztünk a vacsorával már este 10 óra körül járt az idő, és a holnapi találkozóról még semmi infó nem volt (a kínai szervezés újabb szintet lépett). Jade utánakérdezett, és hamarosan jött az infó hogy ugyanott találkozunk másnap, 6:40-kor, amihez nekünk 5:40-kor kellett kelni. Nem volt őszinte a mosolyom. Esti romantika gyanánt megmasszíroztuk egymás vádliját hogy másnap egyáltalán rá tudjunk állni, és már aludtunk is.

Reggel a megállóban egy busz sem volt, és Jade-t sem akartam zavarni vasárnap reggel fél 7-kor, főleg azután, hogy éjjel fél 4-kor (kínai szervezés level 9000) küldtek neki további infókat, biztos nem voltam már a szíve csücske. Így a napi menetrendszerű problémánál igencsak magunkra voltunk utalva, végül volt egy fiatal lány a megállóban, aki beszélt kicsit angolul, odaadtam neki a telefonom, és ő beszélt a sofőrrel (miután a sofőr 5 percig magyarázott nekem kínaiul a telefonba). Szerencse hogy itt az én generációm már tanul angolt az iskolában, ezért van, hogy a gyerekek Kínában jobban beszélik ezt a nyelvet mint a szüleik (akik leginkább sehogy).

Erre a napra két program volt betervezve, elsőként a Nanshan Kulturális Központba látogattunk, ami egy buddhista park, a Nanshan Templom mellett a leghíresebb része a 108 méter magas Kwan-yin Bódhiszattva szobor (azért épp 108 méter, mert ez a szám szerencsésnek számít a buddhizmusban), mely magasabb a New York-i Szabadság-szobornál is, és lélegzetelállítóan szép. Ennek a szobornak három oldala van, melyek a békét, a bölcsességet és az irgalmat szimbolizálják. Egyik arca néz a szárazföld felé, a másik kettő pedig a Dél-kínai-tengert figyeli. 6 évig építették 2005-ös átadása előtt, és úgy emlegették, mint "Kína és a világ első számú szobor projektje".

Oldalról két arca is látszik egyszerre

A legszebb szemből

Nem mindenki azért jön csak, hogy gyönyörködjön a szoborban,

ez a hely vallási szempontból is nagyon jelentős

Egy ideig a csoportunkkal mentünk, de mivel annyit értettem az egész idegenvezetésből, mintha a múlt pénteki Barátok Közt részt magyarázták volna elő óhéber nyelven inkább elváltak útjaink, és öncélúan bóklásztunk a továbbiakban. Nagyon sok szép kolostort és érdekes szobrot láttunk, azonban a jókedvünket több dolog is próbára tette: a cuccunkat cipelni kellett, mert a hostelből már kijelentkeztünk, a buszon pedig nem hagyhattuk, mindezt közel 40 fokban, tűző napsütésben, egymást követő harmadik napon, ahol a gyaloglás mennyisége messze nem volt arányos az alváséval. Ettől függetlenül mindenképp megérte eljönni ide, legfőképpen a szobor miatt. Ez a hely híres vegetáriánus éttermeiről, ennek örömére finom csirkét ettem ebédre. Párizs gyönyörű keresztény templomai, Jeruzsálem zsinagógái és Isztambul mecsetei után jó volt buddhista kolostorokat is élőben megnézni. Az, hogy a kis elektromos autókból ami a lusta turistákat vitte körbe-körbe miért a Jingle Bells szólt, örök rejtély marad.

Így kezdődik a túra a Buddhista Parkban, háttérben a The Dharma-Door of Nonduality.

A buddhista vallásban 84 ezer ilyen ajtó van, és az itteni az egyik legjelentősebb

A park elején magáról a buddhista vallás alapjairól olvashatnak a kínaiul tudók (vagy akiknek

van kamerás Google Translate a telefonjukon), háttérben The Dharma-Door of Nonduality

Guanyin Pavilon

Az idegenvezető megmutatta a helyes imádkozást, amikor

épp nem két kézzel markoltam a kamerát én is velük csináltam

"Mondtam, hogy az a negyedik feles már nem kellett volna"

Buddha-pavilon, bent gyönyörű

műemlékekkel és elképesztő fafaragványokkal

Fagyiszünet a haverok között, a többiek nem kértek, hiába kínáltam őket

A Nanshan-tempom - mely a Buddhista Park

központja - sok kis templomból áll, ez az egyik

Ez pedig egy másik a sok közül

Hatalmas szobrok a templomokban

Egy jól elkapott pillanat

Sose mondok nemet egy közös fotóra, de a jövőben 5 yüannál kezdődik a tarifa

Photobomb

A nap és egyben Sanya utolsó túrája Tian Ya Hai Jiao-hoz vezetett, ami azt jelenti, hogy „End of the world”, a világ vége. A legenda szerint két szerelmes nem lehetett együtt a családjuk viszálya miatt (legyenek ők Rómeó Lee és Júlia Wang), ezért a tengerbe sétáltak, hogy ott örökké együtt legyenek (kevésbé romantikusan: csoportos öngyilkosság, annak sem a legkellemesebb módja). Ennek emlékére vésték két sziklákba a Tian Ya és a Hai Jiao szöveget. Úgy tartották régen, hogy itt ér véget a világ, és innen már a semmibe lógatják a lábukat. Jelentem, én már a semmiben jártam.

A híres sziklák a távolban

És a híres sziklák közel

Versek is láthatóak a kövön

Ezeken a helyeken sehol sem láttunk külföldi turistát, csak Sanya-ban a belvárosban, ilyenkor mindig kölcsönösen megbámuljuk egymást, annyira ritka a látvány. Tengeri herkentyűs étteremből meg annyit láttam, hogy már az állatkereskedésre is azt hittem hogy kajálda.

Amilyen jó volt ez a három nap, annyira örültünk hogy lesz időnk kicsi kifújni magunkat. Visszafelé a vonatállomáson találtunk egy Pizza Hut-ot, ahol a tengergyümölcseis pizzámon már sokkal jobban örültem a sajtnak, mint a kis rákocskáknak. Sajnos a kínaiak nem igazán szeretik a sajtot, így én sem jutok hozzá.

Ha zombi lennék akkor is sajtra mennék agy helyett

Sok pihenésre így sem jutott idő, mert másnap egyből mentünk Haikou-ba, a fővárosba Lili vízumát intézni. A terv az volt, hogy odafelé vonattal megyünk, ott pedig találkozunk Jade-del - aki a hétvégén ott pihent a családjával -, visszafelé pedig együtt jövünk kocsival. Ezzel el is érkeztünk az utolsó napi bonyodalomhoz, ami talán a legvészesebb volt. Innen a busz minden óra 30-kor indul Wanningba, így kiszámoltam, hogy a 7:30-as busszal kényelmesen elérjük a vonatot. Igen ám, de reggel picit máshogy van a menetrend, van busz 7-kor és 8:30-kor, ami már nagyon nem jó, főleg úgy, hogy erre 7:15-kor jöttem rá. Tehát adott volt a szitu, hogy találjak valamit ami kivisz minket egy órán belül az állomásra, különben lekéssük a vonatot aminek a jegye már nálam volt. Taxit hívni esélytelen volt, megállítottam egy tuktukot, de nem tudtam elmagyarázni mit szeretnék, stoppolásnál meg egy rendőrautó állt meg, aminek rosszabb vége is lehetett volna, de csak azt magyarázta, hogy busszal is mehetünk Wanning-ba. Nahát, erre nem is gondoltam, poénból stoppolok az út szélén 70 fokban a buszmegállótól tíz méterre. Végül sikerült lestoppolni egy olyan autót, ami nem csak hogy Wanningba ment, de a vonatállomásra. A sofőr megdicsérte az arcszőröm, mert az náluk ugye hiánycikk. Ez a reggel megerősített abban, hogy jöhet bármekkora probléma az életben, biztos hogy előbb-utóbb megoldódik. A bullet train, a maga olykor 205 km/h-s sebességével egy bő óra alatt elvitt Haikou-ba (Sanyába csak háromnegyed óra az út).

Kilátás Haikou-ban

Haikou-ban a vízumügyintézés után elmentünk ebédelni, szokás szerint kétszer annyit rendeltek mint amennyit enni bírnak, így rendesen ki kellett tennem magamért.

Folyamatosan jöttek az új tányérok, és vitték el az üreseket

Utána elmentünk vásárolni, mert itt sok olyan van, amit máshol nem találok meg. Wanning a tipikus távol-keleti, kis kínai városka, Sanya inkább a turistákra koncentrál, míg Haikou a legnyugatiasabb. Ennek megfelelően tudtam venni végre egy kis sajtot, majonézt, 100%-os gyümölcslevet, hogy csak pár dolgot említsek, ami miatt kiugrottam a bőrömből. Annyira hiányoznak itt a nekünk megszokott tejtermékek, hogy egy laktózérzékeny igazán otthon érezné magát.

Na ez pont nem az amit az otthoni boltokból hiányolok

Indulás előtt még beültünk egy kávézóba, ami valószínűleg a kismamákat célozta meg mint elsődleges célcsoport, mert nagyjából ugyanannyi pólyás volt bent, mint felnőtt. Lehet a vízben volt valami, mindenesetre mondtam Lilinek hogy itt ne igyon bele semmibe, mert pár hónap és mehetünk ultrahangra meg bölcsit nézni.

Szinte már kényelmetlenül éreztem magam,

hogy kisbaba nélkül sétáltam be

Hazafele már alig volt annyi halálfélelmem a kocsiban, mintha nyílt vérző sebbel úszkálnék éhes cápák között, pedig a jobbról előzés itt teljesen normális akkor is, ha éppenséggel jobbra az út fele olyan széles, mint amennyi hely az autónak ideális lenne. További vicces dolog, hogy amikor az autópályán eleve belső sávban előznek, és elhagyják a mellettük lévő autót, akkor indexelnek balra, aminek az égvilágon semmi értelme. Egyébként meg múltkor számoltam, harminc perces útnál volt két index és vagy tizenöt dudálás. Hátul ült Lili és Jade kislánya, Zoe, akik együtt játszottak pár játékfigurával. Én nem tudom miről szólt a móka, de Zoe néha megkérte az anyukáját hogy fordítson neki játék közben, és ilyen remek mondatok születtek: pee in my pants, pee on my hand (pisis a nadrágom, pisis a kezem), persze ez nem igaziból, csak a játékban (remélem).

A gyerekeknek már nem elég az ovis közös program, volt hogy hangüzenetet küldtek a wechat-en (olyasmi, mint nekünk a facebook), hogy hiányzom, és sokszor este is kérik, hogy menjek velük játszani a medencébe. Legutóbb Lilivel mentem le kettesben, hogy kipróbáljuk a frissen vásárolt labdánkat. Először csak két-három gyerek szállt be, akiket az oviban is tanítok, aztán jött a többi család, és a végén egy tucat gyerek labdázott velünk, kérte hogy dobjam őket a vízbe vagy vegyem a nyakamba. A nyugdíjasok is vérszemet kaptak a játékhoz, úgyhogy a hangulatra nem lehet panasz. Az meg különösen vicces volt amikor ránk sötétedett, és a gyerekek egy emberként ordibáltak ki a medencéből a porta felé hogy kapcsolják fel a lámpákat. Lilit úgy lepték el a kicsik a vízben, mint a Walking Dead-ben a zombik bármelyik mellékszereplőt. Azóta le sem tudunk úgy menni a medencéhez a labdával, hogy ne jöjjenek egyből a törpék.

Valahol alul vagyok én

Szerintem ha tíz évig élnék itt akkor is tudnának mutatni új ételeket, igazi kincsekbe akkor lehet belebotlani, ha az ember beveti magát a város zegzugos részeibe. A boltok is sok érdekességet tartogatnak, vegyük például a durián nevű gyümölcsöt, ami olyan büdös, hogy a világ legbüdösebb gyümölcseként van számon tartva és a tömegközlekedési eszközökről, hotelekből, éttermekből is ki van tiltva, cserébe az íze is iszonyat rossz. Érthető mennyire kétségbe estem, mikor észrevettem, hogy a csomagoláson lévő hasonló kép miatt citromos nápolyi helyett duriánosat vettem, amit akkor sem ennék meg, ha egy lakatlan szigeten vergődnék étel nélkül egy hete. Ha mégis venni akarnék, akkor figyelmesen kell néznem az árakat, ugyanis az egységár itt Kínában a fél kilóra vonatkozik, nem az egészre. Ahogy a szavatosság feltüntetése is máshogy van: a csomagoláson a gyártás szerepel, nem a lejárat, azt a kínai rúnákból kell kimatekozni. Sós ízt sem könnyű találni, többek között a natúr joghurt és a popcorn is édes.

Nagyon friss a szárnyas

Itt a nagyon sokféle tojás a különlegesség

Lokál menza (ha valaki panaszkodott az iskolában, akkor próbálja ki ezt)

Ebéd közben

Végre vettem egy wokot amire már időtlen idők óta vágytam,

úgyhogy most már nagyban megy otthon a főzőcskézés

Találtam egy makettet a lakásról ahol lakunk, balra a szoba franciaággyal, szemben vele a nappali, mellettük a közös erkély, és a többi:

Felettünk valaki minden reggel úgy tologatja a bútorokat, mintha naponta változna a feng shui. További érdekesség a lakásról, hogy az áramhasználatról nem számlát kapunk: a folyosón van a mérő ami yüanban számol, és ha elfogy a pénz (és ezáltal elmegy az áram) akkor bedugnak egy kártyát és így töltik fel. Ami szintén szuper, hogy mikor kilépek a lakásból nem sokat kell vacakolni az öltözködéssel, egy fürdőgatya meg egy papucs, és már mehetek is.

A kommunikációs szakadékot nem mindig sikerül áthidalni, mert nekem kínaiul van amit mondanak (haha), ők meg úgy néznek rám, mintha nem láttak volna még fehér embert (hahahaaa), de a több évnyi activity játékban szerzett tapasztalatomnak nagy hasznát veszem. Éttermekben is szinte mindig sikerül azt kérni amit szeretnék, kivéve a hideg vizet, ami talán nem is baj, tekintve hogy múltkor láttuk ahogy a pincérnő a pult mögött közvetlenül a nagy kancsóból iszik, amiből nekünk is öntötte a vizet.

Mostanában egyre hasznosabban töltöm az időt, ugyanis elkezdtem dolgozni egy honlapon, amin az általam eddig meglátogatott helyekről fogok írni. A célja az lesz, hogy a tapasztalataimmal minél több segítséget nyújtsak azoknak, akik olyan helyre utaznak, ahol már én is voltam, mindezt árakkal, látványosságokkal, egyéb információkkal. Remélem a következő bejegyzésben már részletesebben is tudok majd mesélni az oldalról.

Addig is szorgosan dolgozom az oviban, és lankadatlan lelkesedéssel tanuljuk az angolt.

Enyém balról a második

Közös fotó Jeffrey-vel

Art class

A szülők elmondása szerint azért szeretnek a gyerekek,

mert velem lehet játszani, Hát az tuti.

Egyik kisfiú szülinapja, a lelkes apuka keresi a legjobb szöget a képhez

A testmozgás is fontos

Amikor nem az oviban vagyok vagy nem az írással foglalkozom, akkor továbbra is szívesen sétálgatok a tengerparton, mert sok érdekes dolgot találni, például állatokat, de "csak úgy" fotózni is szeretek a víz mentén, mert nagyon szépek a színek és a táj. És persze az is előfordul hogy elbambulok és mezítláb belelépek egy döglött medúzába a parton, de hát nekem még mindig jobb mint neki.

Tengeri szörny. Szegény nem tudom mit csinált előző életében, hogy most ilyen ronda lett

Közös szelfi tengeri csillaggal, medúzával és sünnel

Középkorú sellők

Topmodell babérokra török

Utolsó békés pillanatok vihar előtt

Víz, ég, felhő

A világ ura!

Mikor visszahúzodik a víz, akkor a

legjobb érdekes állatokra vadászni

A part mellett valamilyen oknál fogva kitűztek egy csomó

zászlót mindenfele, ezen a dombon mi vagyunk legfelül!

Ez már az erkélyről

Ezt pedig csak azért, mert az esőerdőben végre sikerült

csinálnom egy szelfit, ahol nem nézek ki tök hülyén

A következő hetekben az ovis munka mellett a honlap lesz az elsődleges projekt, és talán egy utazást is megejtünk valahova augusztusban. Addig is írjatok, ha hiányzom!